Reggel 6kor keltünk, reggeliztünk, teáztunk, majd 7 után pár perccel nekivágtunk a hegynek. Egy rövid ideig szolídan emelkedtünk egy kavicsos úton, majd fel a sziklákra! az első láncos rész egy hasadékban vezetett, aholinkább csak megnyugtatásul volt jelen az acélsodrony(vagy nem acél, ezt nemtom:)).

A neheze ezután jött. Egyre meredekebben mentünk fel, és nem volt körülöttünk semmi, csak alattunk a nagy mélység és 2000 méter körüli pici hegyecskék. Tomi kissé pánikolt, én ezzel szemben úgy fel voltam dobva, mint még soha. A gerinc volt a legjobb. Egy vékony sziklaperemen sétáltunk végig, és csodáltuk a kilátást.

A csúcs előtti rész már nagyon meredek volt, néhol egészen függőleges, és sajnos láttunk pár márvány emléktáblát is (még 18. századit is)

A csúcshódítást csúcsfotóval és csúcscsokival ünnepeltük, majd elindultunk lefelé, mert a szél eléggé megfagyasztott mindenkit. Lefelé nagyon sima volt az út. Azzal szórakoztattam magam, hogy próbáltam minél kevesebbet használni a kezem. Így utólag azért örülök, hogy megúsztam bokaficam, neadjisten törés nélkül a könnyelműsködésemet.

A menedékháznál még megálltunk tápolni egyet, majd összeszedelődzködtünk és nekivágtunk a nagy mélységnek. (cél: 700 méterre lejutni)

Folyt. köv.

ui.: lesznek képek is de most alszom (és befejezem az aktuális fejezetet:)))

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.