Átköltöztem a blogspotra!

http://kaboca-blog.blogspot.com

Ma itt járt apa és Melinda és elhozták a régi fotókat, amiket kértem. Szeretnék csinálni egy nagy tablót, amin egyedül Gergő képe színes és az ősei feket-fehérek. Íme néhány fotó: (anyai és apai nagyszüleim)

Tegnap este Tomi céges karácsonyi vacsira ment a Martosba sörözni. Hogy mi ebben a karácsonyi, az jó kérdés... Slusszpoén: a hidegtálhoz valót és a töményeket az Auchanban vették meg, majd számlát kértek a Tesconak... No comment:)))

Tehát tegnap estére szalmaözvegy lettem, úgyhogy áthívtam anyát csokis Pavlovát sütni. Már régóta szemeztem a recepttel, itt volt az ideje kipróbálni.

Az eredmény nem lett tökéletes, mert az alja teljesen leégett... Sajnos a teljesen szimpla gázsütőmmel nem egyszer jártam már így, hiába tettem alufóliába csomagolt cserepet az aljára. Kell nekem egy légkeveréses sütő...

Ezt leszámítva finom lenne, csak macerás kapargatni az alját. Így fényképet sem csináltam, mert sajnáltam az egészre ráfújni a habot. Legközelebb megpróbálom a kerámia tálamban sütni, mert abban még nem égett le semmi.

Tehát a Pavlova:

• 4 tojás (csak a fehérje)
• 25 dkg porcukor
• 3 ek kakaópor
• 1 ek ecet
• 1ek étkezési keményítő
• 50 gramm csoki (minél keserűbb annál jobb)

A tojást pici sóval kemény habbá vertem és közben kanalanként adogattam hozzá a porcukrot. Amikor már jó kemény és fényes volt, hozzákevertem a kakaót, ecetet, apróra darabolt csokit (Lindt) és a keményítőt. Az így kapott masszát sütőpapírra tettem és irány az előmelegített sütő. Elvileg 150 fokra kell előmelegíteni és amikor betesszük, 110-re levenni, de ez nálam nem nagyon működött, mert fogalmam sincs, hogy hova kéne csavarnom a sütő gombját... Szóval közepes és kis lángon csináltam. 75 percig nyitogatás nélkül sütöttem, majd résnyire nyitott sütőajtó mögött hűlt ki. A teteje picit berepedezett, de nem vészes. Ezután az egész tortát vastagon be kell borítani tejszínhabbal és a tetejére friss gyümölcsöt vagy csokireszeléket szórni.

Hamarosan újra próbálkozom, hátha akkor nagyobb sikerrel járok.

Végül egy kis Gergő-sztori: Kisfiam este 11től reggel 8-ig a helyén húzta a lóbőrt, majd miután felzajongtam, kérte a jól megérdemelt reggelit. Úgy döntöttem, hogy a mai nap lesz a mérős nap, úgyhogy mérlegre is pakoltam a kalimpáló babát. Amikor  elkezdett dumálni krotyolás helyett, újabb mérés: 80 gramm. Ezt kicsit kevésnek érezvén sikerült újra evésre bírni a lurkót. A hatalmas kortyokat követően a mérleg 90 grammot mutatott. Totális elkeseredés: nem igaz, hogy csak ennyit tudok a kölökbe imádkozni egy átaludt éjszaka után... Majd szép lassan megvilágosodtam: 80+90 = 170 és nem 90!!! :))))

Tegnap este Gergő születése óta először elmentünk társasozni Norbiékhoz. Egyszer már beugrottunk Jenőhöz, de csak rövid időre, mert Gergőre anya vigyázott. Most viszont ő is megismerhette a díszes társaságot.

Szerintem nagyon jól érezte magát. Tetszett neki a sok új arc. Norbit nem győzte végigpásztázni.

Nem utolsó sorban nekem is nagyon kellett már egy ilyen este. Nagyon begubóztunk a télen a hidegnek és az influenzának köszönhetően. Azért be tud dilizni az ember közel 5 hónapnyi antiszociális környezetben... Lassan már beszélni is elfelejtek, csak gügyögni tudok. Pedig nem gügyögünk a babának!!!:D

Anya, aki királylány és Gergő, aki angyal:))

Csütörtökön megjelentünk a szokásos havi tanácsadáson. Előzmény: Gergő 3 hétig nem hízott semmit, ezért felhívtuk a dokinénit, hogy akkor most mi van. Ő kedvesen elmondta, hogy teljesen jó a gyerek súlya, de figyelgessük és majd csütörtökön megnézi. Mi figyelgettük rendesen, minden este mázsálás volt. Eredmény: Gergő 5 nap alatt hízott 160 grammot, ami elég jónak mondható.

Ezek után a gyerekdoki erről tudomást sem véve azt hajtogatta, hogy biztos kevés a tejem és ennek a gyereknek tápszer kell. Mérjük minden etetésnél és ha nem eszik 900 grammot naponta, akkor nincs mit tenni...

Nekem ez egy picikét furcsa. Az egy doog, hogy van egy ajánlott mennyiség, de ha a gyerek hízik és annyi tejem van, hogy a lefolyóban landol a felesleg (a fagyitej nem jön be az uraságnak), akkor miért tömjem tápszerrel? És legfőképpen hogyan?? Libatömővel?

Szóval most mérünk éjjel-nappal. Persze hajnalban valahogy nem volt erőm mérlegelni, úgyhogy tolódik a projekt vasárnapra.

Délelőtti pillanatkép:

A folytatással adós maradok. Már azt sem tudom, hol van az a füzet, amibe írtam a TRiglavos kalandot.

Egy ideje fontolgatom, hogy blogolni kéne ismét. Ennek számtalan oka van:

1. Itthon ülő(savanyodó/unatkozó/időmilliomos) kismama lettem.

2. A kedvenc kicsi bőrkötésű 'titkosnaplóm' nem ad semmiféle visszajelzést, amire ingerszegény környezetemben igencsak nagy szükségem lenne.

3. Rengeteg csodaszép fotót készítek a világ legszebb/legokosabb/legaranyosabb/legbájosabb babájáról, Gergőről. Ezeket egyszerűbb feldobálni ide.

4. Mert ez a menőőő:D

Egy gyors összefoglaló 2009-ről:

Reggel 6kor keltünk, reggeliztünk, teáztunk, majd 7 után pár perccel nekivágtunk a hegynek. Egy rövid ideig szolídan emelkedtünk egy kavicsos úton, majd fel a sziklákra! az első láncos rész egy hasadékban vezetett, aholinkább csak megnyugtatásul volt jelen az acélsodrony(vagy nem acél, ezt nemtom:)).

A neheze ezután jött. Egyre meredekebben mentünk fel, és nem volt körülöttünk semmi, csak alattunk a nagy mélység és 2000 méter körüli pici hegyecskék. Tomi kissé pánikolt, én ezzel szemben úgy fel voltam dobva, mint még soha. A gerinc volt a legjobb. Egy vékony sziklaperemen sétáltunk végig, és csodáltuk a kilátást.

A csúcs előtti rész már nagyon meredek volt, néhol egészen függőleges, és sajnos láttunk pár márvány emléktáblát is (még 18. századit is)

A csúcshódítást csúcsfotóval és csúcscsokival ünnepeltük, majd elindultunk lefelé, mert a szél eléggé megfagyasztott mindenkit. Lefelé nagyon sima volt az út. Azzal szórakoztattam magam, hogy próbáltam minél kevesebbet használni a kezem. Így utólag azért örülök, hogy megúsztam bokaficam, neadjisten törés nélkül a könnyelműsködésemet.

A menedékháznál még megálltunk tápolni egyet, majd összeszedelődzködtünk és nekivágtunk a nagy mélységnek. (cél: 700 méterre lejutni)

Folyt. köv.

ui.: lesznek képek is de most alszom (és befejezem az aktuális fejezetet:)))

Reggel 9-re kerültünk olyan állapotba, hogy elindulhattunk. Eleinte viszonylag energikus voltam, de mire elértünk a következő tengerszemhez és az elágazáshoz a felső menedékház felé, már alig kaptam leevgőt. Útközben találkoztunk 2 mormotával, akik békésen bóklásztak a náluk jóval nagyobb kövek között. Innen 300 métert másztunk fölfelé egy hágóig, ahol már nyoma sem volt a növényeknek. A hágóra érve fantasztikus kilátás tárult elénk. Egyik irányban a völgy és a tengerszem, előre nézve pedig holdbéli táj várt ránk.

Itt már nagyon jól éreztem magam. Egyik kőről a másikra ugrálva elmúlt minden fáradtságom és hamarosan végre megpillantottuk a Triglavot és a Planika menedékházat. A dolog szépséghibája csupán az volt, hogy ezek eléréséhez le kellet ereszkednünk kb 2100 méterre egy elég meredek és nagyon csúszós úton, hogy utána újra elkezdhessünk felfelé lihegni.

Útközben még tettünk egy kitérőt a 2151 méteren lévő menedékházhoz, ahonnan lélegzetelállító kilátás tárult elénk.

Itt ketté vált a csapat: Sanya és Zoli előre mentek, hogy még aznap megmászhassák a Triglavot, mi pedig szép komótosan haladtunk felfelé. Itt volt az első olyan láncos szakasz, ami kicsit megdobta az adrenalin szintemet:) Néhol alig fért el a lábam, és ahol véget ért a lánc, elég durva részen kellett átlépni. Egyszóval imádtam!:) Tomi már kevésbé, ami előre sejtette, hogy ez a hegymászósdi nekem sokkal jobban bejön, mint neki.

A menedékházhoz kb 3/4-ed órával Petiék előtt értünk (Petinek szétment a térde, ami kicsit lelassította). Elfoglaltuk a szállást, majd Ágival és Petivel főzőcskéztünk, amíg Sanyáék vissza nem értek. A menü: 2 sajtleves és 1 smack összekutyulva, helyi - nem ivó-vízből elkészítve. Ezután a tartalmas vacsi után hamar ágyba bújtunk, hogy legyen erőnk a másnaphoz.

Folyt. köv.

Életem csúcspontja. Eddig. Jövő nyáron megpróbálkozunk a Mont-Blanc-nal.

Az út során naplót írtam, úgyhogy nincs nehéz dolgom. Remélem sokaknak kedvet csinálok ehhez a lélegzetelállítóan gyönyörű tájhoz:

 Szerdán (2007.07.25.) este fél 6-kor indult a vonatunk a Keletiből, és mintegy 8 óra zötykölődés után megérkeztünk Ljubijanaba. A vonaton nem nagyon aludtunk, mert cirka 2 óránként felébresztettek jegy/útlevélellenőrzés ürügyén. A Jesenice-be menő vonatig volt még 2és fél óránk, így bevackoltuk magunkat az állomás tövébe és aludtunk egy jót.

A Bohinji-tó partjáról indultunk gyalog a dögnehéz táskákkal. A Slap Savica fízeséshez érve (fenti kép) erősen kételkedtem abban, hogy kb. 2000 méterrel magasabbra fel tudok serpázni.

Ezután gyakorlatilag merőlegesen vágtunk neki az előttünk lévő sziklafalnak, ahol belekostolhattam a vassodronyos mászás szépségeibe. Mondjuk egyáltalán nem volt félelmetes, sőt szerintem feltétlenül szükséges sem. A tetőn már dög fáradt voltam, amit csak tetézett, hogy a 10 kilós hátizsák nélküli emberek vígan robogtak el mellettünk.

Ezután hamarosan egy tengerszemhez értünk: kristálytiszta víz, körbe hegyek, egyszóval nem volt csúnya. Mivel a vízkészletünk erősen megcsappant, Tomi (ő az én kedvesem:)) töltött 2 litert a tó vizéből vész esetére. Ezt később meg is ittuk és az ég világon semmi bajunk nem lett tőle, ráadásul még az íze is finom volt!! (Célszerű valamilyen ásványi anyaggal dúsítani az ilyen vizekből nyert italt, mert gyakorlatilag semmi nincs bennük, ami nem tesz túl jót a szervezetnek - mi multivitaminos pezsgőtablettát használtunk). Itt egyébként tartottunk végre egy hosszabb pihenőt. Egy kicsit el is aludtam, és kedves párom az ébresztésnek azon kedves módját választotta, hogy elkezdett kavicsokkal dobálni. A 4.-re fel is keltem...

Egy kicsit bolyongtunk a környéken, mire megtaláltuk a helyes utat, majd elkzdtünk ismét felfelé baktatni. Ekkor már nagyon bíztam benne, hogy az alsó menedékházban alszunk és nem megyünk tovább még vagy 200 métert (fölfelé). Így is történt, és egy 10 matracos szobában töltöttük az éjszakát. Senkit nem kellett ringatni: este 8kor már aludtunk. Igen kellemetlenül érintett, amikor másnap reggel 7-kor csörgött az óra...

folyt. köv...